(2012. január 18.)
Amikor Csurka István 1992-ben megírta nevezetes dolgozatát, sokan fölhördültek MDF-en belül és kívül. Párttársai közül is volt, aki a művet egyszerűen „náci alapvetésnek” tartotta. Akkor én is írtam egy kis jegyzetet (Népszabadság, 1992/8. 29. p.).
Már régóta gyanítottam, hogy titkos vonalak kötik össze Kolozsvár polgármesterét és az MDF alelnökét, de eddig nem szóltam, mert – ellentétben az alelnökkel – az a véleményem, ha állítunk valamit, azt illik bizonyítani is. Most azonban, amikor a legutóbbi Össztűz adásában ezek a szellemi szálak nyilvánvalóvá váltak, úgy érzem, nem hallgathatok tovább. Kiderült, hogy új élettér kell románnak, magyarnak egyaránt. Hogy közös romlásunknak genetikai okai vannak. Túlságosan is sokat éltünk együtt azon hátrányos helyzetű rétegekkel, amelyekben a természetes kiválasztódás szigorúsága nem működött (aki nem értené a kódot: természetesen a zsidókról és a cigányokról van szó). Hogy ezen gyakorlatnak most végre határozottan véget kell vetni, és hogy a szerb haláltáborok és gyermekgyilkosságok után nincs olyan tekintély a világban (se az EUFOR, se az EU), amely beleszólhatna a magyar (román) belpolitikába, a kormányzat öntörvényű és határozott lépéseit rosszallva. Hogy ez egy komplett náci ideológiai alapvetés? – miként azt az alelnök egyik párttársa írásában megállapította. Na és, nem értem, mi ezzel a probléma, kérdi az MDF Pistája, és belekacsint a kamerába, miközben kitör a tapsvihar. Íme, hát ezt is megértük: a Vatra Romaneasca „magyargyűlölő” Funarja és az MDF „magyarvédő” Pistája az átjárható határok felett végre nyíltan kezet szorított.
Két évtized múltán ehhez azt tenném hozzá, én is gyalázatosnak tartom, hogy déli szomszédjainknál – bár az alapkonfliktusért sem az EUFOR, sem az EU nem tehető felelőssé, azt maguk az egykori Jugoszlávia utódállamai (nemzetei?) szították – valóban az EUFOR szeme láttára gyilkoltak le ezreket a nacionalizmus nagyobb dicsőségére. (Erről szól a bosnyák rendező, Danis Tanović Oscar-díjas filmje, a Senki földje, amelynek megtekintését minden hungarofóbnak melegen ajánlom.) Azóta a helyzet csak fokozódott. Az elmúlt másfél évben újra belekerültünk abba a mókuskerékbe, melyet nevezhetünk „hungarofóbiának” is (Botár Attila szíves közlése). A lényege, hogy az egész világmindenség ellenünk van: Ady Endre, az Úristen, Trianon, a Sors, Soros György, Hillary Clinton, José Manuel Barroso, Angela Merkel, a Financial Times, a Der Standard, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a nemzetközi cionista karvalytőke, az idegenszívűek (aki nem értené: a zsidók, a cigányok, az oláhok, a tótok), a bankok, a globalisták és az antiglobalisták, hogy csak néhányat említsünk a hosszú (ha nem éppen végtelen) sorból.
Földiák András éppen itt a honlapomon írta: “1848-nak a nemzetközi összefogással való sárba tiprását mind a mai napig nem hevertük ki”, persze, miként a szomszédjaink sem heverték ki sem az 1848 előtti, sem az utáni, a magyar szupremácia általi sárba tiprásukat. Miért, mire számítottunk, a sok tótozás, szőröstalpú oláhozás után? Elég csak a szomszédjainkról megjelent korabeli karikatúrákat, vagy az őket gúnyoló szövegeket idézni (Sujtásos nemzet). Miért mindig csak a mások bűneit soroljuk? A magunkét miért nem? Az elképzelhetetlen, hogy nem a sors, az átok, az úristen stb. ver bennünket, hanem kizárólag magunk vagyunk bajaink okozói? Az állampártként egyeduralkodó és hatalmát törvénymódosításokkal bebetonozó pártszövetség és a pártelnök-miniszterelnök, aki előbb arról szónokol, hogy az EU-n kívül is van élet, aztán elzavarja az IMF küldöttségét, aztán visszahívja és ezt még legalább háromszor megismétli, csak éppen mindig rosszabb pozícióba manőverezzük magunkat. (Erről jut eszembe, az miért elképzelhetetlen a politikában, hogy a főfőnök kiáll a nyilvánosság elé és ezt mondja: bocsánat, tévedtünk, igyekszünk helyrehozni a tévedésünket.) Aztán itt van a tökéletesen impotens ellenzékünk: a végtelenül korrupt MSZP, az önmagát éppen fölszámoló LMP, az egyelőre csak zászlókat égető Jobbik, élén a párt EU-parlamenti képviselőjével, aki most éppen a kamerák össztűzében veti lángok közé az EU csillagos zászlaját. Egyébként, gondolom, szép fizetést húzhat Brüsszelben, az EU-tól, euróban.
Nyáron láttam egy fiatalt, amint éppen egy IDŐSEBB VAGYOK MINT SZLOVÁKIA feliratú pólóban pompázott. Talán hasznosabb lenne példát venni róluk. Elzavarták Mečiart, szakértői kormány alakult (nálunk a jobboldal, ha éppen hatalmon van, ezt holmi komcsi praktikának tartja, ellenzékben harcosan követeli), most az euró-övezethez tartoznak, erős gazdaságuk és demokratikusan működő, vállalkozóbarát államuk van. Utóbbit bizonyítja, hogy sok hazai vállalkozás költözött Szlovákiába, legutóbb pedig megindultak az élelmes magyarok a szlovák bankokba, hogy ott helyezzék el megtakarításaikat. (Hogy ezen honfitársaink között olyat is ismerek, aki közben buzgón trianonozik, azt a sors fintorának tartom.)
