Bajnai és a Magyar Nemzet

(2012. január 12.)

Bajnai Gordon volt miniszterelnök cikket írt a Haza és haladás blogon. A cikk címe:Köztársaság, kiegyezés, kilábalás – Vízkeresztkor Magyarországról. A blog létrehozói a magyarországi válságot az olasz módszerrel orvosolnák. A többi között ezt olvashatjuk: Olaszországban, Silvio Berlusconi lemondása után, 2011. november 16. óta egy technokrata, szakértői kormány tevékenykedik, élén Mario Monti volt versenyjogért felelős európai biztossal. Berlusconi bukása egyértelműen kiszámíthatatlan gazdaságpolitikájának, az ebből fakadó – elemzők által fenntarthatatlannak elkönyvelt – a hároméves állampapírok utáni 7% feletti kamatfelárnak és a meghatározó EU körökben kialakult személyes népszerűtlenségének volt a következménye. Azóta helyreállt az Olaszország iránti bizalom, Mario Monti és szakértő kormánya gyors lépésekkel konszolidálja a gazdaságot, az állampapírok kamatainak lázgörbéje lassan visszaáll a normális állapotra.

Bajnai szerint mindenki felelőséggel tartozik az országban uralkodó állapotokért, az esztergályos, a tanító, a miniszterelnök, de a volt miniszterelnök is. Természetesen neki, mint az ország korábbi vezetőjének nagyobb a felelőssége, ezért érezte úgy, hogy meg kell szólalnia. Írásában sorra veszi az általa legfontosabbnak ítélt témákat (Demokrácia, Gazdaság, Társadalmi stabilitás, Nemzetközi kapcsolatok), majd megfogalmazza a tanulságokat is. Számomra a legszimpatikusabb, amit a kiegyezés programjáról ír:

„A kiegyezés programjával, amely konszenzust teremt abban, hogy sem az inga újbóli kilengése, sem a bosszúállás nem lehet megoldás a köztársaság helyreállításakor – bármennyi sérelmet is szenvedtek el a most ellenzékben levők és támogatóik. Az új kormány egyik legfontosabb feladata lesz, hogy új, ciklusokon átívelő széles társadalmi megegyezést teremtsen alapvető nemzeti céljaink tekintetében. Ehhez pedig a mai jobboldal demokratikus meggyőződésű szavazóinak beleegyezésére éppúgy szükség lesz, mint a határozott politikai kötődés nélküli vagy baloldali szavazókéra.  Az ország nem bírja ki, hogy négyévente a legalapvetőbb elvi kérdések képezzék a politikai küzdelem tárgyát.”

A Magyar Nemzet 2012. január 12-i számában, Kiderült, kik állnak Bajnai mögött címmel  cikk jelent meg, amelynek kopfjában ez olvasható: „Az Egyesült Államok Demokrata Pártjához húzó baloldali–liberális agytröszt, a Center for American Progress partneri támogatását élvezi Bajnai Gordon, állítja a Heti Válasz, amely szerint a szervezet a Clinton család szellemi hátországaként tevékenykedik, támogatói között pedig megtalálható Soros György is.”

Mindig meglep, bár jól ismerem ezt a mentalitását. Ha nem tetszik, amit a másik mond, nem vitatkozom vele, inkább megpróbálom hitelteleníteni, lejáratni, sárral dobálni. Vajon kik állhatnak mögötte? És ha a Clinton-klán nem lenne elég ördögi, megemlítjük a háttér főördögét, Soros Györgyöt is. Csak hogy tudjuk, merre hány lépés.

És akkor most újra egy idézet a Sujtásos nemzetből:

Mocsáry azt írta könyve „A szláv kérdésről általában” című fejezetének elejére:  „Darázsfészekbe nyúlsz – ezt fogja legtöbb ember mondani, midőn e tárgyat látja megpendíteni. Elismerem, hogy e kérdés igen kényes.” Nos, a darazsak támadása nem maradt el. A „mélyrepülők” azonnal előrántották mérgezett fullánkjukat: vajon tisztán magyar eredetű-e ez a Mocsáry, hogy ilyen nagy együttérzéssel viseltetik a tótok, oláhok és más „pánszlávok” iránt? Bizonyára ő is „idegenszívű”, s azért húz a nemzetiséghez ekkora nagy érzülettel. De ha nem idegenszívű – tősgyökeres magyar középbirtokos családból származott az istenadta –, akkor bizonyára más folt éktelenkedik a múltján. No, nézzük csak, mondták a tősgyökér legények,  mit csinált ez 1848-ban, a szent forradalom idején? Gyáván betegeskedett; gyógyfürdőkbe járt súlyos köszvényét kezeltetni?…”

Igaza van Bajnainak, kiegyezés kell végre, amolyan Deák álmodta/vezette megbékélés, a társadalomban és gazdaságban egyaránt. Mielőtt az ország végképpen beleroppan a négyévenkénti, eszeveszett hinta-lengetésbe.

Tény, hogy pártállástól függetlenül, sokan emlegetik manapság: ebben a nagyon összekuszálódott, elmérgesedett helyzetben milyen nagy szükségünk lenne újra Deák Ferenc bölcsességére, nemzeti-liberális elkötelezettségére, feddhetetlen jellemére. Bár az is igaz, azért az 1867-es kiegyezés sem volt mentes politikai ellentmondásoktól, sőt, ahogy Bibó István az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem c. írásában olyan világosan megfogalmazta, sok mai bajunk is ide vezethető vissza. Erről szól a Függőleges veszedelmek egy másik írása, A titkos záradék című.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.