Egy kőfaragó arcképei

Nincs más örök élet – írja Szabó Gyula: A romlás útjain c. regényében –, csak ez: ha igyekszünk, míg élünk, megélni a magunkéval együtt az elődök életét is, abban a reményben, hogy a mi életünket szintén megélik majd az utódok – így fogva ki a halálon.”

Keszthely közelében, Reziben és Várvölgyön ősidők óta faragásra alkalmas követ bányásztak. 1751-ben Keszthelyen megalakult az első ács-kőműves-kőfaragó céh. Később, a céhrendszer megszűntével a városban több önálló kőfaragó műhely is létrejött. Az egyik alapítóról, Halász Istvánról azt tudjuk, hogy 1874-ben Keszthelyen született, és 1925-ben ott is halt meg. (Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek Keszthely környékén = Ethnographia, 1984/1. 53-79. p.) Egy adat szerint 1905-ben, még legény korában ő is részt vett a kőfaragók béremelési mozgalmában. Később önálló műhelyt alapított. Réthelyi Jenő tanulmányában megemlíti, hogy Halász István neve két kereszten szerepel: az egyik Nemesboldogasszonyfán, a község bejáratánál áll, a másik Szentpéterúr főútján. Zalakaroson három szoborcsoporton találkoztam a nevével. Vajon a bibliai alakok (Jézus, Mária, József és Magdolna) közül melyik viselheti az ő arcvonását?

Réthelyi Jenő azt írja Halász munkásságáról, hogy „gyenge minőségű kővel dolgozott”. A Zalakaroson látható szobrai közül csak az egyik őrzi a kő eredeti, rusztikus felületét, a másik kettőt – felújításkor – bekenték valami sűrű festékkel, amelytől az arcok lárvaszerűvé merevedtek, mint amikor a nők túl sok alapozót használnak.

A zene: rövid részlet Loreena Mckennitt: The Mummers Dance c. lemezéről.

Vetítés (youtube)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.