Falkó

Ma megnéztem Dobrodát, a nevezetes “folyót”, melynek völgyében már a honfoglalók megtelepedtek… A szomszédtól kaptam egy Karancskeszi monográfiát, abban olvastam. A Keszi törzs a Dobroda felső völgyét foglalta el, innen származik Karancskeszi neve. Marakodi-pusztát különben korábban Bélavárának hívták, mert itt meg IV. Béla pihent meg a muhi csata után… stb. Dobroda nem tett rám különösebben mély benyomást. Pici, keskeny, gazzal benőtt. Alig látszik, inkább csak a hangját hallani. miroHazafelé viszont közelebbi ismeretséget kötöttem Falkóval. Ő a környék nevezetes nyájának őrzője. Most is lenyűgözve bámultam, amint a juhász egyetlen intésére hajszálpontosan a képzeletbeli telekhatár mögé térítette a határsértő birgéket. Sajnos azt most sem tudtam megkérdezni a juhásztól, miért hívják a kutyáját Falkónak, mert rettentő nagy társadalmi életet él, mindig többen ácsorognak körülötte, s elmélyült diskurzust folytatnak. Hogy miről, azt nem értem. Amikor két bennszülött palóc beszélget, azt alig érteni. Ha idegennel váltanak szót, akkor kicsit megerőltetik magukat. Falkó különben olyan streetbull, hogy képtelen lennék sorra venni a felmenőit. Kikerics sárga színű, fekete foltokkal, a füle aszimetrikusan konya, a jobb hátsó (pipaszár) lábára sántít, de mérnöki pontossággal dolgozik. S ez a szakértelem látszik a pofáján, viseli. Egyébként igen közvetlen, barátságos jószág, jóba lettem vele.

Karancskeszi, 2016. augusztus 31.

Illusztráció: Joan Miró: Önarckép

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.