Giacomo Leopardi: Gondolatok

A színlelésről

giacomo_leopardiVannak, akiknek az a sorsuk, hogy mindenben a rövi­debbet húzzák. S nem azért, mert tapasztalatlanok, vagy mert kevéssé isme­rik az embereket, hanem mert csökönyös természetük okán nem tudnak felhagyni az egyszerű viselkedéssel, hiányzik belőlük a színlelés képessége, meg az a magam sem tudom, miféle hazug és mesterkélt modor, melyet viszont a többiek, még a balgák is, akár akaratlanul is, mindig magukra öltenek, s melyet a külső szemlélőnek, de saját maguknak is, nehezen sikerül elválasztani természetes viselkedésüktől… Hiányzik belőlük a világban használatos modor, de nem erényességből vagy saját elhatározásukból, hanem mert teljesen hiábavalónak bizonyul minden arra irányuló igyekezetük és vágyuk, hogy azt elsajátítsák. Így számukra nem marad más hátra, mint hogy lélekben alkalmazkodjanak a rájuk kirótt sorshoz, és mindenekelőtt arra kell ügyelniük, hogy ne akarják eltitkolni vagy elrejteni a rájuk jellemző őszinteséget és természetességet: mert sosem hatnak olyan ellenszenvesnek vagy olyan nevetségesnek, mint amikor színlelni próbálják a többiek megszokott színlelését.

Az unalomról

Az unalom bizonyos értelemben a legmélyebb emberi érzelem. Nem mintha osztanám azokat a következtetéseket, melyeket ennek elemzéséből nem egy filozófus levont, hanem mert úgy vélem, tulajdonképpen az unalom fejezi ki azt, hogy egyetlen földi dolog, jobban mondva az egész világ sem elégíthet ki minket: nem jelent mást, mint elgondolni a tér mérhetetlen kiterjedését, a világok számát és csodás terjedelmét, s úgy találni, hogy mindez kevés és kicsiny saját lelkünkhöz mérten; elképzelni a világok végtelen számát, a végte­len univerzumot, s érezni, hogy lelkünk és vágyaink még ennél az univer­zumnál is nagyobbak; folyton elégtelenséggel és semmiséggel vádolni a dol­gokat, s elszenvedni a hiányérzetet meg az ürességet; s ezért szerintem az unalom az emberben lakozó nagyság és nemesség legnyilvánvalóbb jele. Kö­vetkezésképp az unalmat kevéssé ismerik az érzéketlen emberek, s igen ke­véssé vagy egyáltalán nem az állatok.

Az emberi színjátékról

Ahogyan szinte minden nő, ugyanúgy általában a férfiak is, főként a gőgösebbjei, közönyt és megvetést mutatva jutnak előre és nyernek csatát, ill. szükség esetén oly módon, hogy színből úgy tesznek, mintha nem törődné­nek a közönnyel és a megvetéssel, és semmibe vennék őket. Mert ugyanaz a gőg, amely számtalan embert visz arra, hogy lekezelően bánjon az iránta alázattal és tisztelettel viseltetőkkel, őt magát olyanok megbecsülésének és elis­merésének hajszolására készteti, akik nem törődnek vele vagy nyilvánvalóan rá se hederítenek. Ebből aztán nemritkán, sőt igen gyakran szellemes bú­jócska születik két ember között, s nem csupán a szerelemben: amikor is ma az egyik a közömbös és a másik az odaadó, holnap meg fordítva, az előbbi az odaadó s az utóbbi a közömbös. Mi több, azt lehet mondani, hogy valami ha­sonló játék megfigyelhető az egész emberi társadalomban is; hogy az élet minden szelete tele van olyan emberekkel, akik az érdeklődésre elfordítják a fejüket, a köszönésre nem válaszolnak, a közeledésre elmenekülnek, de mihelyt valaki hátat fordít nekik vagy elhúzza a száját, visszafordulnak, földig hajolnak és buzgón utána rohannak.

*

Giacomo Leopardi (1798–1837) olasz költő, filozófus. Már húszéves korában nemzetközi tekintélyre tett szert a klasszika-filológia tudományában. A Nápoly környékén pusztító kolerajárvány élete teljében, 39 éves korában ragadta magával. Életműve nem tűnik nagynak, hiszen 34 vers, hét töredék, huszonnégy filozófiai dialógus, egy szatirikus politikai eposz és a jegyzetfüzete maradt az utókorra. Mégis nagy hatást gyakorolt nem csak költők nemzedékére, de a legnagyobb filozófusokra: Nietzschere, Wittgensteinre és Heideggerre is.

Az idézetek Leopardi Gondolatok (Pensieri) című művéből valók. (Fordította: Ördögh Éva.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.