Halolaj

“Nem az események fontosak, hanem a szemlélet – írtam 1977. január 5-én a naplómba. – A szemlélet (mint optika) változtatása. A beszűkülés, a hátrálás: lassú halál. Nyitni kell. Nem az életünk szereplőit és tárgyait kell kicserélnünk, hanem a nézőponton változtatni.” Sohasem tudtam a nézőponton változtatni, nem volt türelmem. Többnyire egyetlen elszánt gesztussal metszettem ki magamat családból, szerelmekből, barátságokból. Hogy mindig tiszta lappal kezdhessek. Merev, mondhatni irodalmi formák között hányódtam. Leírtam mindezt levélben, naplóban 1977 óta többször is.

Nemrégen olvastam Máté Gábor, a Vancouverben élő pszichiáter könyvét, A sóvárgás démonát. (Alcím: Ismerd meg függőségeidet!) Azóta tudom, hogy nem az irodalmi formák, még csak nem is az én irodalmi formáim merevek, hanem sejtmembránjaim. Ha ugyanis hiányoznak az esszenciális zsírsavak, a sejtek falai rugalmatlanok lesznek, és így nehezebb a tápanyagok és információt hordozó molekulák (hormonok, idegi ingerület átvivő anyagok) felvétele, leadása; egyszóval: a sejtkommunikáció. Az omega-3 zsírsavak (legtöbb a halolajban van) az egész szervezet normális működéséhez szükségesek, de hiányuk leginkább az agyban mutatkozik meg, „olyan hatást eredményez, mint amikor egy hálózatban zárlatos, elvékonyodott vagy lazán kapcsolódó vezetékek vannak: romlik a vezetés hatásfoka, nő a vezetési veszteség, nő a rendszer ellenállása” (Szendi Gábor). Ha hiányoznak az esszenciális zsírsavak, az agy működési rendellenességekkel reagál: tompaságot, érdektelenséget, apátiát, ingerlékenységet, irritabilitást, agresszivitást, kedélybetegséget mutat. Gyermekeknél az omega-3 hiánya hiperaktivitást, figyelemzavart okozhat.

Ennek a népszerűen csak depinek nevezett állapotnak legpontosabb szépirodalmi leírását Jonathan Franzen: Javítások című regényében olvastam. Az öreg Alfredot,  akin demenciát, skizofréniát, és Parkinson-kórt diagnosztizáltak, így jellemzi a felesége (tényleg jó néha olyan írók szövegeit másolni, akiket szeretünk): „És micsoda dolog az, hogy éjszaka megpróbálja felakasztani magát az összecsavart lepedőjére? Meg hogy ki akarjon ugrani az ablakon? És azt is nagyon rosszul tette, hogy megpróbálta felvágni az ereit az evőeszközzel… Alfred annyi helytelen dolgot művelt az életében… milyen rosszul tette, hogy mindig olyan elutasító volt, és rosszkedvű, és hogy elbújt az élet elől, és micsoda butaság volt tőle mindig újra és újra nemet mondani ahelyett, hogy inkább igent mondott volna.” Két éve lakott már Alfred a Deepmire Otthonban, amikor egyszer csak többé nem fogadta el az ételt. Tovább húzta, mint bárki hitte volna. A végsőkig ellenállt, végül összegömbölyödve, kiszáradva, összeaszalódva, csecsemőpózban halt meg.

Javítsunk hát életünkön (és másokén) igenekkel, szeretettel, írással, naplóval, bloggal, halolajjal – amivel és amíg csak lehet.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük