Szociográfia – Kozmosz, 1978
Talán nincsen még egy anyag, aminek olyan meghatározhatatlan, melegséget és békét árasztó szaga lenne, mint a faforgácsnak. Gyerekkoromban gyakran elmentem meglátogatni Metykó urat, nagyanyám nyolcvanéves asztalos barátját. Naphosszat üldögéltem a gyalupad mellett egy háromlábú széken, és szívtam magamba azt a szagot. Metykó úr nem szólt hozzám, igaz, máshoz sem igen, csöndesen tűrte süketségét. Nem lett belőle kiabáló vénember, mint a szomszéd házmesterből, inkább, ha lehet, még halkabban ejtette a szót, mint süketsége előtt.
Azt hiszem, a nagymamám által kukának mondott Metykó úr jelentős hatást gyakorolt rám. Nem elég, hogy asztalos szerettem volna lenni, de mindig paprikás krumplit akartam enni, olyat, amilyet Metykó úr főzött magának a műhelyben, a forhant villanyrezsón. Sajnos, nem lettem asztalos. Metykó bácsi emlékének csupán ezzel a könyvvel tiszteleghetek.
Mesteremberekről írtam, fazekasokról, favágókról, szénégetőkről, szegkovácsokról, suszterekről, üvegfúvókról, kőfaragókról, esztergályosokról, martinászokról; Metykó úrról és a többiekről. Róluk, akik az alaktalan anyagból formát és rendet teremtenek. Azt, hogy ez a könyv megszületett, nekik köszönhetem. Tőlük tudom, hogy csak a pontos, a teljességet ostromló munka adhat értelmet a végtelen idő mákszemnyi darabjának.
