A sátán körzője

A sátán körzőjeEsszék – Liget, 1995

Jól emlékszem, akkor, azon az öt évvel ezelőtti, szinte tavasziasan meleg, karácsony előtti napon, az Egyetértésben olvastam először Munkácsy 1882-es februári diadalútjáról, meg a Mester híres, „biblikus vásznáról”, a Krisztus Pilátus előttről. Az ünnep második napján fölmentem a Nemzeti Galériába, s megnéztem a nagy kép itthon őrzött, feles méretű, kicsinyített változatát. Úgy éreztem, megtaláltam a megfelelő „képkivágást”; a vásznon viszontláthattam a korszak körkörös szerkezetű csapdáit; mintha csak a kép, akár valami különleges lakmuszpapír, előhívta volna a történelem megismétlődő szellemi örvényeit, ellentmondásait és tragikus tévedéseit.

A korszak ellentmondásai közé tartozik, hogy a legbuzgóbb függetlenségi érzület titkon összeölelkezett a legforróbb királyhűséggel, s az erősödő sovinizmust és antiszemitizmust, melynek legfőbb követelése az volt, hogy a nemzetiségek és a zsidók mielőbb cseréljenek anyanyelvet és vessék el őseik szokásait, tehát „magyarosodjanak”, éppen az erőszakos asszimiláció gerjeszti tovább.

Német ajkú magyar soviniszták és zsidó származású nemzeti an­tiszemiták? A kör bezárult; mintha nemcsak a képet, de a korszakot is a Mester kompo­nálta volna. A szereplők élesen szembefordulnak egymással, ma­gyarok, oláhok, tótok, németek, zsidók, pánszlávok és dákoromá­nok mondják a magukét. Nem párbeszéd folyik, csak végtelen monológok sora; a hősök az operafinálék modorában egymás mellett „énekelnek”. A nagy „párhuzam akció” több mint egy évszázada megszakítás nélkül tart itt a Duna-tájon.

Beleolvasok (PDF)

Online megrendelem