Birodalmak végvidékén

Birodalmak végvidékénEsszék – Liget, 1996

A pogány magyar táltos  nyomába eredtem, ezért kezdtem el regényt írni. Kerestem azt a kort, amelyben még nem darabolódott szét a világ, amikor a szavak még nem lakójukat vesztett, meszes csigaházak, hanem az isteni szándék közvetlen befolyásolásának és megváltoztatásának eszközei, amikor a művészet még gyógyított. Kerestem a kereszténység előtti epikai gazdagságot. Azt gondoltam, birodalmak végvidékén talán mindig nagyobb hatalma volt a szónak. (Az Úr, aki egyszülött fiát küldte a provinciára, hogy itt váltaná meg az emberiséget, idejekorán felismerte a nyelvben rejlő erőt, és ezért zavarta össze az ellene fenekedő emberek nyelvét.)

Mozgalmas történelmünk: során gyakran sodródtunk egy-egy világbirodalom bűvkörébe. Szoros kapcsolatot tartottunk a nagy napkeleti – onogur-bolgár, kazár, bi­zánci, török és szovjet – birodalmakkal, és fennhatósága alá tartozhattunk a két nagy napnyugati impériumnak, a Habsburgnak és a harmadik németnek is. Birodalmi ta­pasztalatokban – ami az alattvalói élményeket illeti – nem szűkölködünk. Ez nem panasz. Inkább esély. Birodalmak végvidékén mindig jobban megmutatkozik a hatalom természete, mint a centrumban. A periférián nyersebb az élet, leplezetlenebb, talán őszintébb. Mindenesetre: huzatosabb. A bíborszínű függönyök itt gyorsabban rongyolódnak. Ha a perifériák, kopár fényét rávillantjuk a térség nagy birodalmainak jódezüst ernyőjére, talán a magyar őstörténet fehér foltjain is föltűnik néhány dagerrotip árnyalak.

Letöltöm (PDF)

Online megrendelem