Internetes bejegyzések a nyelv, az írás erejéről:
Nem vagyok hű blogoló, terápiaként kezdem el, ahogy esik, úgy puffan alapon. A blogolás fél egészség. Vagy nem. Néha nagyon felizgatom magam.
Ne várd, hogy rögtön jobban érzed majd magad, lehet, hogy rosszabbul, de ezt is jegyezd le, minden változást, amit magadban tapasztalsz.
A történet, ami megtörtént veled, ha leírod, fokozódik az ereje, megteremti azt az érzést, hogy érdemes élned az életed, és hogy a rossz, ami veled történik, csak egy részed.
A blog egy barát. Olyan barát, akinek az egyetlen gondja az, ami az én gondom és aki meghallgatva elnyel mindent. Hacsak a rendszer nem omlik össze, akkor ő stabilan itt van nekem és várja, hogy elővegyem, mikor szükségem van rá. Néha úgy érzem, nincsenek emlékeim, aztán úgy, hogy egyszerre túl sok is, vagy valaki másé is itt van bennem. Végtelenül egyszerű, és végtelenül bonyolult élni. Mindenesetre, mindenki formázza a másikat, ha ismeri, ha nem. És ez ellen nem tehetünk semmit és észre sem vesszük. Nem változunk meg, csak csiszolódunk. Nem bánom. Most. Most nem…
*
A nyelv, az írás árulkodik. Mindent eláruló és megvilágító hatalma elől senki sem menekülhet. Az írás kifejezi a rejtettet, az eltitkoltat, a lelkünk mélyén lappangó érzelmeinket, vágyainkat, szenvedélyeinket, szégyeneinket, bűneinket, büszkeségeinket. Az írás terápia, az írás gyógyíthat is. Nem biztos, hogy lazít, hogy megnyugtat, néha éppen felkavar, de legtöbbször segít. Idestova fél évszázada gyakorlom már magamon.
Rengeteg, hirtelen felindulásból – főként szakításkor – indított, írásterápia című blog-torzó rejtőzik a neten. Többségüket néhány bejegyzés után magukra hagyták. Azt hiszem, ezek a fehér (na jó, színes) háttérben meghúzódó, szakítás utáni, néma történetek lennének az igazán izgalmasak. Arra bíztatok mindenkit: folytassák! Folytassuk!
