Szétszórt elmék

Egon_Schiele_onarckepA közmondás szerint minden zsák megtalálja a maga foltját. Mindez, egy kicsit tudományosabban azt jelenti, hogy főként olyanokkal alakítunk ki kapcsolatot, akiknek a pszicho­lógiai fejlettsége és önelfogadása hasonló szinten van, mint a sajátunk. Különösen érvényes ez a párkapcsolatokra. (Néha megdöbbentő, hogy életünk „szvíthártjai” külsőleg is mennyire hasonlítanak egymásra.) Most olvasom Máté Gábor, a Vancouverben élő pszichiáter könyvét, a Szétszórt elméket. Ő azt állítja, hogy a praxisában csak ilyen esetekkel találkozott. „Az emberek nemcsak a házasság céljából, ha­nem számos egyéb okból is érzelmi fejlettség szerint sorolják be magukat. Azok, akik nagyon különböző fejlettségi szinten állnak, nem is tudnak egymással mit kezdeni. Az egyenlő fejlettség törvénye akkor is érvé­nyes marad, ha a partnerek egyike azzal hitegeti magát, hogy érzelmileg érettebb a másiknál. Ez az illúzió azért jöhet létre, mert az egyikük esetleg sikeresebbnek tűnik a másiknál, már ami kizárólag a külső sikereket illeti.” Esetleg szerencsésebb körülmények közé született, tehetnénk hozzá, több az ismerőse a facebookon, és több születésnapi üdvözletet küld és kap, mint a párkapcsolat másik tagja. Az ilyen aszimmetrikus, figyelemzavaros párkapcsolat nem szokott jó véget érni. Nagyon gyakran előfordul, hogy szakítás után az egyik fél, természetesen az, aki magát érzelmileg érettebbnek tartja a másiknál, megtagadja, vagy ami még rosszabb, szégyelli korábbi kapcsolatát. Aki nem elégszik meg a zavaros múlt elrendezésének ezen olcsó megoldásaival, olvassa el Máté Gábor kiváló könyvét. Sokat megtudhat magáról és a másikról, és nem csak abban az esetben, ha „figyelemzavarral élő szétszórt elme”…

Kép: Egon Schiele: Önarckép, 1912.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.