(2012. március 8.)
„Pártonkívüli szerepét, mely szerint nem azonosítja magát senkivel, hanem mindenről maga alkot véleményt, ezt is kezdte rossznak találni, azt a szenvtelen tárgyilagosságot, melyre annyira tartott képviselősége első hónapjaiban. Jobb volna valahová tartozni! – gondolta. – Választani vezért és aztán azt követni tüskön-bokron, nem tépelődni folytan és minden körben idegennek lenni. Ez a különállás értelmetlen és hiábavaló kezdő embernél. Ez mind világosabb lett előtte ezekben a napokban. Akármilyen színezetű képviselőkkel próbált vitatkozni, mindig csak a pártjuk hivatalos nyilatkozatait állították vele szembe, azt az érvelést, amely lapjaikban már százszor megjelent és ha valami incidensről beszélgetni akartak, akármilyen kicsi és mellékes dolog volt is, elvonultak tőle, nagyon vigyázva, hogy ő ne hallhasson egyetlen szót is. Nyilván kémnek tartotta mindenik oldal, Tiszáék, Apponyiék, vagy Andrássyék, kémnek, akitől óvakodni kell. – És ez természetes, ment az, aki méltányosságra törekszik, aki a túloldal álláspontját is megpróbálja érteni, az politikai harcban használhatatlan ember, aki már azért is gyanús, mert az ellenérvek jogosságát is számba veszi. Az „audiatur et altéra pars” (hallgattassék meg a másik fél is) nem politikai jelszó. Mindenki higgyen a saját kizárólagos igazában, az ellenpártit pedig találja mindenben hibásnak. Ez az a parlamenti elv, melyet néha ritkán ideig-óráig föl lehet függeszteni, de mely az alapja minden nyilvános ténykedésnek.” (Bánffy Miklós: Megszámláltattál… Bp. Helikon, 1982. 342. p.)
A regény főhőse, Abády Bálint képviselő elmélkedik ekként a magyar parlamentben, miután éppen az egyik erdélyi képviselővel beszélgetett a folyosón, s ezt látván, egy másik, buzgó nemzetvédő képviselőtársa megszólítja: te ezekkel az oláhokkal trafikálsz, kérlekszépen… Az 1905-1906-os nagy parlamenti válság idején járunk, néhány hónappal a „darabontkormány” megalakulása előtt.
Már hetek óta Bánffy Miklós regény-trilógiáját olvasom (Megszámláltattál – És híjával találtattál – Darabokra szaggattatol). Eszembe sincs történelmi párhuzamokat keresni. Nem is lehet. Mert a regény maga az idő, a történelem, a kor. A MI KORUNK. Torokszorító.
Bánffy Miklóssal persze, ahogy kell, jól elbánt az irodalomtörténet. Legterjedelmesebb irodalomtörténeti munkáink is csupán néhány sorban említik, olvasni pedig, ebből következően, egyáltalán nem olvassák. Bánffy nem kellett sem az arisztokratáknak, sem a polgári demokratáknak. Arisztokratának túlságosan is polgár, polgárnak meg arisztokrata. Szóval, éppen ott van, ahol egy nagy írónak a legjobb helye: két szék között a pad alatt.
A Megszámláltattál… monumentális mű. Éppen, mint Tolsztoj Háború és békéje. Bánffy is azt írta meg, hogyan kapcsolódik egymáshoz magánélet és politika, sors, szenvedély, történelem. Hogy „mindenki szem a láncban”. Hogy megállíthatatlanul sodródunk bele a világháborúba.
Bánffy megrögzött pacifista. Nevéhez fűződik, hogy 1916-ban, amikor Ferenc József meghalt, IV. Károly koronázását háborúellenes tüntetéssé változtatta. Ő rendezte ugyanis a magyar koronázási ünnepséget és a díszmagyarba öltözött urak után a menetbe felvonultatta a háború rokkant katonáit: mankóval járó sántákat, karjukat vesztett bénákat, kézen fogva vezetett vakokat. Koronázási díszmenet ilyen meghökkenést, ilyen szorongató hangulatot talán még nem keltett soha. Bánffyt azonnali hatállyal felmentették az udvarmesterségtől, rossz hírbe került az egész úri világ szemében. Nem bánta, hazament az ősi kastélyba, Bonchidára, amelynek családi könyvtára vetekedett a legnagyobb közgyűjteményekkel. Ott írta a Megszámláltattál-t is. Szigorúan gyertyafénynél, mert a villanyt soha sem vezettette be.
A harmincas évek végén, mikor újra érzékelte ugyanezt a veszélyt, mint korábban az 1910-es években, így ír a regény megírásának motívumairól.
,,Regénytrilógiámat belső kapcsolatból kellett megírnom. Növekvő aggodalommal láttam, hogy dacára annak a szörnyű katasztrófának, ami népünket lesújtotta, senki sem akarta látni a bűnöket, amik odavezettek…Senki sem mondta: ’ezen az úton többé ne járj!’ Senki sem hívta föl nemzetünk figyelmét arra, hogy önmagát is nevelnie kell…össze kell fogjon végre, az igaz erkölcsi egységet alakítva ki önmagában ahelyett, hogy tovább sodortassa magát valótlan álmok útjain és ismét maszlagot szívjon magába vezércikkekből, szónoklatokból – önámító bókokat, csupa csillogó frázist.”
Bánffy Miklós: Erdélyi történet c. trilógiáját mindenenkinek el kellene olvasnia, aki meg akarja érteni, mi is történik ma körülöttünk.