Jonathan Franzen: Szabadság

(2012. július 28.)

Amikor nálunk az 1980-as években éppen a posztmodern regény divatja járta, s én is éppen egy regényen dolgoztam (igaz, ami igaz, eléggé sültrealista modorban), többen tanácsolták, ha sikeres szeretnék lenni (ki nem?), térjek át az új hangra. Nem ment, mert mindig is zavartak az írói bravúrok, művészkedések, bűvészkedések, attrakciók, poénkodások. Ma is azt gondolom, ezek a manírok vagy az írni nem tudást palástolják, vagy egyszerűen csak az írónak nincs türelme a részletekkel pepecselni, mert jobban érdekli az általa kreált fikció, mint maga az élet.

Most olvastam egy amerikai nagyregényt, amilyet – most már tudom – mindig is szerettem volna írni. Olyat, amelyiknek az írója nem menekül a kor nyomasztó ellentmondásai elől, nem fúj köréjük illúziókból buborékot, nem allegorizál, hanem elég erős, türelmes, tehetséges, hogy megkísérelje feltárni azt is, aminek még nincs formája, nincs neve, aminek még nem alakultak ki a gondolatpályái, ami még csak az érzelmeink, vágyaink, szenvedélyeink, szégyeneink, bűneink, büszkeségeink legmélyén rejtőzik.

*

„Mondják, a 22-es csapdája óta nem volt olyan regény, amely annyira felkavarta volna az amerikai közvéleményt, mint a Szabadság, és tényleg, pillanatnyilag ez az a regény, amit mindenkinek ismernie kell. A minnesotai, tipikus liberális, környezettudatos családként megismert, aztán némileg megzavarodó Berglundék életén keresztül az író az amerikai szabadságeszmény illúzióival akar leszámolni: azt állítja, az egyéni szabadság hajszolása tönkretesz mindenkit, valójában pedig kötöttségek nélkül nem is lehet élni. A Szabadság klasszikus amerikai nagyregény örök kérdésekkel, csalódással és szerelemmel, városi léttel és politikával, különc karakterekkel, kísértésekkel és terhekkel, humorral és tragédiával.”

(Benedek Márton, konyves.blog.hu)

*

„A XXI. század eddigi talán legjelentősebb regényét jelentette meg magyarul az Európa Könyvkiadó az idei könyvfesztiválra. Sajnos a szerző Magyarországon még úgyszólván ismeretlen, holott 2001-es The Corrections című nagyregénye már óriási siker volt, de ennek fordítása (jelentős fáziskéséssel) még csak most készül.

A szerző, Franzen nagy rajongója az amerikai nagyregény (great American novel) műfajának és álma volt, hogy ezt a XX. század elején kihalt, megszűnt műfajt feltámassza, és bebizonyítsa, hogy igenis az ilyen jellegű mély társadalomelemzésnek a mai felgyorsult világban is van létjogosultsága, sőt most van csak igazán. Ennek a műfajnak a lényege az, hogy szemben különösen a posztmodern szépirodalommal, felhagy minden öncélú művészieskedéssel és realista módon az egyén és a társadalom problémáira, illetve a kettő közötti erőtérben kibomló feszültségekre helyezi a hangsúlyt. A regény mintegy 640 oldalas terjedelemben korunk amerikai társadalmának gyakorlatilag teljes keresztmetszetét adja.

Ne riasszon vissza azonban senkit a realista nagyregény, meg az ezzel együtt járó terjedelem, ez a regény pörgő, sodró, lendületes és mint ilyen letehetetlen olvasmány. Jellemző a Szabadságra, hogy a kritika kitörő örömmel fogadta, csakúgy mint a közönség: az Egyesült Államokban és Angliában is olyan eladási számokat produkált, ami bizony a népszerű (lektűr) irodalom esetében is figyelemre méltó, a szépirodalomban pedig úgyszólván példátlan.

Maga a történet lényegében a Berglund család története a XX. század második felétől egészen a XXI. század második évtizedének feléig terjedő időszakban. Látjuk a szülőket fiatal korukban még az egyetemen, majd látjuk a gyermekeikkel bajlódva sikerekkel, csalódásokkal, örömökkel, bánatokkal, veszekedésekkel, kibékülésekkel, depresszióval kirakott úton, majd a gyerekek eltávolodását, közeledését, útkereséseit. Látjuk a szerelmet és a szeretetlenséget, a szexet, a csalást és a csalatást, a beteljesülést, de azt is, hogy mi az, ami sosem fog beteljesülni, mert nem teljesülhet be. Látjuk, hogy mit vár el tőlünk a társadalom, de azt is, hogy ennek mi hogyan és miért nem tudunk megfelelni. Látjuk emiatt az alakoskodást, a maszkabált, a hazudozást, hogy szinte már senki sem az, akinek látszik, illetve a legrosszabbat, ha valaki már-már elhiszi, hogy ő csakugyan azonos azzal a képpel, amit pont ő projektált a társadalom kedvéért, aztán megint a csalódást, hogy mégse. Látjuk az amerikai kertvárosok álomszerű, de valójában nyomasztó világát, a nagyvárosok lüktetését, pörgését, de látjuk azt is, hogy a 9/11 mit változtatott ezen a világon. Mindent látunk.”

(Dege Sándor, olvaslak.hu)

*

 

„Szóval úgy kezdődött az egész, hogy Patty borzasztó nagy tehetség volt kosárlabdában, máskülönben elhanyagolt politikusgyerek, akit tizenhét évesen megerőszakolt egy, a szüleivel bizalmas üzleti érdekben álló szülők fia. Aztán úgy folytatódott, hogy minden hibájának ellenére vagy azzal együtt teljesen a szívembe zártam Pattyt, fiatal lányként, a szerelméért epekedő nőként, az élet göröngyein bukdácsoló feleségként, háztartásbeliként, és később anyaként, majd komoly íróként; és a regény végén, ahogy idősen ott ült a fagyban – könnyek szöktek a szemembe. Megérteni egy embert, látni annak testi-lelki alakulását, ítélkezés nélkül megérteni az életét, küzdelmét a szabadsággal és a felelősséggel, időnként magunkra ismerni egy szerepben, és katarzist átélni, szebbé-jobbá alakulni, azt hiszem, nincs is több, amit tehetünk.

Franzen annyira megrendítően egész, annyira súlyosan szép és annyira bámulatosan tiszteletreméltó könyvet írt, amiért méltán ismerik el szerte a világon. Patty életét olyan karakterekkel kíséri és teszi átláthatóbbá, akik segítségével egy teljes nemzedék kézjegye marad a regényén. Mindjárt ott a könyv elején a borderline személyiségzavar prototipikus alakja, Eliza, Patty legnyomasztóbb és egyben legjobb barátnője, és talán más is – a szerelem határai még nem teljesen tisztázottak ebben a képlékeny életkorban –, mindenesetre a drogokkal élő Elizában rejlő fojtott agresszió, a kisajátítás vágya, és ahogy tárgyként kezeli a barátait, akikkel saját érzelmi lyukait tömködi meg, és beszippantja Patty életét, erősen visszatetsző hatással van rám. Pattynek sokáig tart, amíg felismeri ebben a kapcsolatban önmaga szerepét, de a sok érzelmi hiány, amivel rendelkezik, szinte egyenes terápiás utat biztosít neki későbbi íróvá fejlődéséhez.

Franzen kétségkívül ismeri a nőket, tudja róluk, hogy kettős életet élnek, egyet belül, és egy olyat, ami megélhető az adott társadalmi keretek között. A két véd- és dacszövetségest, ám végső soron mégis titkon versengő jó barátot lépteti hát egymással szembe. Waltert, az önmagát elkötelezett feministának valló fiút, a későbbi férjet, akivel a realitás talaján lehet mozogni a mindennapokban; és a nőfaló szövegírót, Richardot, akit a fülledt erotikán túl is megihlet Patty: a kis tóparti háznál hozzá írt dalokból elkészül egy lemez, és felfut zenészkarrierje. Sikerességét, ismert arcát kihasználva Walter a túlnépesedéssel kapcsolatos munkáját szeretné reklámozni, ennek kapcsán kerül képbe a megjelenésében és nevében is csengő-bongó, időnként idegesítően csicsergő lány, Lalitha, Walter asszisztense, aki hozzájuk költözik, és mindenféle bonyodalmat okoz a korosodó férfilelkekben.

Kezdetben apa-lánya kapcsolatban léteznek, de nyilvánvalóan nem tartható ez sokáig, és elszédíti Waltert – mi is? Talán „édes martini-illatú lehelete” vagy a csillogó és áhítattal rápillantó szemek, amikben vágy, csodálat, szerelem keveredik kibogozhatatlanul. Most nehogy valami romantikus lányregényre gondoljanak, van szex a könyvben bőven, a fogyasztói társadalom fogyasztásra felkínált emberi terméke, a test. Tizenévesek szexuális szokásai, telefonszex, drogok, identitásvesztés, rajongás, az érzelmeket és a szexualitást kiölő antidepresszánsok, csalódottság, burn out, nagy amerikai álom.

Az egykor fényes kosárlabdás jövő előtt álló Patty középkorúan, életcélok nélkül, depressziósan, elhízva, időnként alkoholmámorban él egy örömöt már nem nyújtó házasságban, ezzel párhuzamosan egy másik életben lebeg, és fejlődés már az is, amikor egy konditerem recepciósa lesz, mellplasztikára spórolva. Walter pénzéből segíti távol élő fiát, aki titokban megházasodik. És micsoda egymást támasztó kapcsolat Walteré és Pattyé! Később apját ápolva látjuk viszont a gyerekkori házban, ahol anyja egykori választási plakátokkal teli dobozai zsúfolódnak. Egy őszinte beszélgetés a mamával. Színészi pályára vágyó lánytestvér. Hat éve meghalt Lalitha. Richard szólólemeze: Dalok Walternek. Hogyan is kellene élni? Generációk láncolata és történelme feslik fel egy zavaros világban, míg a szerző kimondja: mindenki azt az ideológiát vallja, aminek segítségével eléri a szabadságot, de a felelősséggel vállalt szabadság határokkal szegélyezett, és a felé vezető út sok-sok csábítással tarkított. A szabadság nem a tökéletesség illúziója. Franzen úgy alakította a narrációt, hogy a regény végeredményben Patty kézirata legyen. S ha azt kérdezik, sikerült-e elérnie Pattynek a szabadságot? Azt mondom: igen, feltétlenül.”

(Varga Bernadett, Könyvjelző, 2012. április)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük